A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj 2025 nyertese: Dezső Tamás
A jelöltek 2025-ben:
Dezső Tamás
Munkáim tárgya a személyes identitás és a növényi identitás, valamint az embernek a természethez, azaz a nem-emberihez való viszonya. Különböző műformákon és médiumokon keresztül - fotográfiák, kinetikus művek, installációk, szobrok -, valamint egyre bővülő elméleti háttérrel és kutatással igyekszem foglalkozni azokkal a kérdésekkel és problémákkal, amelyeket az ökológiai válság élesen felvet.
Minden egyes munkám egy-egy gondolatkísérlet az emberi és a növényi identitás alapvető kérdéseinek problematizálására. A kérdések különféle formákban öltenek testet: egy azori erdő, egy sövény, a világ legkisebb rovara, egy 4,6 milliárd éves meteoritdarab, 19. századi mikroszkóp-tárgylemezek vagy akár metronómok érzéki képén vagy valóságán keresztül. Munkáim megkísérlik bemutatni az ember vakságát mindazzal szemben, ami nem ő, az ember planetáris uralmának végét, továbbá rámutatni a nem-emberi világ alapvetően ismeretlen, csendes világára. Azokat a nyomokat kutatom az emberben, amelyek a környezethez, a növényi identitáshoz kötik, igazolva ezzel, hogy fajunk nem felsőbbrendű, csupán csak egy a világ szerves és szervetlen létezőinek sorában.
Elengedhetetlenné vált, hogy a növényeket jelentőségüknek megfelelően kezeljük, és a folyamatosan mélyülő megkésettség gyötrő érzése mellett komoly erőfeszítéseket tegyünk annak érdekében, hogy az emberi identitás mellett a törékeny növényi létezés kérdéseit is megértsük. És nem pusztán azért, mert tőlük függ és rajtuk múlik a saját létezésünk.
Fabricius Anna
A társadalmi identitás vizsgálata mellett olyan interperszonális, globális kérdésekkel foglalkozom, amelyek gyakran köszönnek vissza az egyéni tapasztalat szintjén, ez pedig fotó, videó és szöveg formájában egyaránt kifejezésre juttatható. Elsősorban az olyan társadalmilag elkötelezett projektek inspirálnak, amelyeknél kulcsszerepet játszik az együttműködésen alapuló, illetve részvételi alkotófolyamat. Olyan témák foglalkoztatnak, mint a csoportidentitás, a munka változó jellege, a munkaerő és a globális kérdések egyéni életutakon keresztül történő ábrázolása.
Fotográfusként végeztem, de doktori címemet médiaművészként szereztem. A fotográfiát önmagában nem találtam elég összetettnek ahhoz, hogy kifejezze mindazokat a kérdéseket, amelyeket megérteni és bemutatni kívántam. A videó segítségével az időben elnyújtott történetmesélésre és az interjúkban megjelenő személyes, illetve egyéni hangokra tudok összpontosítani.
Munkamódszeremre leginkább a közös játékon és improvizáción alapuló kollaboratív megközelítés jellemző, amelynek eredményeként a valóság nehezen megközelíthető elemei és összetettségei kerülnek előtérbe.
Hajas Katinka
Az anyagok jelentéktelen vagy drasztikus változásai és alapvető tulajdonságai számomra szoros kapcsolatban állnak az emberekben élő belső éghajlat változásaival. A külső és belső megfigyelések révén a két világ között egyfajta párbeszéd alakul ki, ami kölcsönösen alakítja egymást, és az éppen alakuló munkát. Ez a párbeszéd számomra egy olyan híd, ami a két világ között finoman egyensúlyozva létezik, de mégis átjárást biztosít, aminek hatására egy új egység ismerhető meg, ami csökkenti a távolságot az ember és a környezete között.
Munkáimban a lehető legminimálisabb formavilággal, műfajoktól függetlenül ezeknek a tartalmaknak az egységére és megfigyelésére törekszem.
Kiss Adrian
Művészeti gyakorlatom az anyagokhoz fűződő intuitív viszonyomban gyökerezik, amelyekre biztonságos térként tekintek, és amelyek művészi nyelvem alapját képezik. Ez az ismerős tér mindig is tágabb, összetettebb dinamikák kutatására ösztönzött, egy olyan horizont felfedezésére, amelyet csak nemrég mertem átlépni. Korábbi munkáimban nehezen tudtam a pozíciómat és anyagi intuíciómat nagyobb narratívákba átültetni, ami gyakran arra kényszerített, hogy műveimet egy időre elássam, hogy érlelődve és öregedve átalakulhassanak. Ezt a megközelítést aztán az anyagok performativitásának és a „tárgyak időbeliségének” megértéséhez alkalmaztam, mint irányadó módszertant. Elkezdtem azt vizsgálni, hogy a nem emberi objektumok hogyan képesek performerként működni, időalapú folyamatokat megtestesítve, az emberi befolyás alatt és azon túl.
Romániában születtem, Magyarországon és Angliában nőttem fel, személyes történetem összefonódik a társadalmi, gazdasági és ökológiai manipuláció, hegemónia és kitermelés különböző rendszereivel. E tapasztalatok megtanítottak a hatalmi dinamikával és a kizsákmányolással összefonódó erőforrásként tekinteni az anyagra. Ugyanakkor például a vidéki Romániában töltött gyerekkorom ezzel ellentétes szemléletre, gondoskodáson és viszonosságon alapuló értékrendre tanított, amelyben a földet hasonló szellemben műveltük, mint ahogyan az cserébe gondoskodott rólunk. Ezek a tapasztalatok táplálták érdeklődésemet az emlékezet újraértelmezése iránt, hogy megvizsgáljam, hogyan testesítik meg bizonyos anyagok az identitás, a hatalom és a hatóképesség (ágencia) egymást átszövő narratíváit.
Jelenlegi művészeti gyakorlatom a cselekvés és a hatóképesség kapcsolatát vizsgálja kulturális és ökológiai összefüggésben. A „tárgyak időbelisége” elnevezésű módszeremmel az anyagokat aktiváló erőket és szimbolikát vizsgálom. Performatív eljárásokkal és az anyag transzformációjával aktiválom szobraimat, így rögzítve anyagba zárt történeteiket. Ez által jön létre a tárgyakban megbúvó energiákat és történeteket feltáró párbeszéd materialitás és a performativitás között.
E dinamikák vizsgálatával célom a materiális hatóképesség kulturális és ökológiai jelentőségének feltárása. Munkáim rávilágítanak arra, hogyan viselkednek és alakulnak át az anyagok, árnyalt képet adva a hatalom, a gondoskodás és a nem emberi összefonódásáról.
Molnár Judit Lilla
Nagyméretű, gyakran a játszóterek világát idéző installációimban a „felnőtt lét” dilemmáinak művészeti feldolgozását keresem. A játék számomra egyszerre formai inspiráció és fogalmi kapaszkodó: olyan szimbolikus eszköz, amely elemi módon képes összetett folyamatokat és viszonyrendszereket megjeleníteni.
Tematikailag munkáim középpontjában a generációmat érintő egzisztenciális, pszichés és társadalmi kihívások állnak, melyeket saját tapasztalataimból kiindulva, a társadalomtudományok fogalmi eszköztárát és strukturális szemléletét felhasználva dolgozok fel. Egyszerre foglalkoztatnak olyan tágabb, rendszerszintű problémák, mint a közoktatás helyzete, a lakhatási krízis vagy a társadalmi mobilitás kérdése, valamint az egyén ezekre adott megküzdési stratégiái és pszichés válaszai, mint a kiégés, az életnegyedi válság, a gyökértelenség, illetve az instabilitás érzése. Művészetem a személyes élmények és a társadalmi tapasztalatok határterében formálódik, érzékenyen reagálva az egyéni életutakat meghatározó rendszerszintű erővonalakra is.
Mindezek mellett, konceptuális gondolkodásmódomat tudatos formai kísérletezéssel egészítem ki; fontos számomra a helyzetekhez alkalmazkodó jelentésképző dinamika ereje. Tudatosan kísérletezem az átalakíthatósággal, mind fizikai, mind szimbolikus szinten. Ehhez a játék koncepciója nyújt kapaszkodót, amely képes komplex folyamatokat elemi módon ábrázolni. Általa a művek gondolati és formai határai kibővíthetők, és egy folyamatosan bővülő játékkészlet – vagy szimbólumtár – újrapozícionálható elemeivé válhatnak.
Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem doktoranda hallgatója vagyok, kutatásomban a jelentéstulajdonítás szerepének a változását vizsgálom a magyar Y generációs művészek alkotói praxisában.
Szalai Dániel
Képzőművészeti gyakorlatom középpontjában 2017 óta az állatok vannak. Többek között az állattudományokból, a kritikai poszthumanizmusból és a feminista elméletekből kiindulva foglalkozom az ember-állat kapcsolatokkal, amelyek tükrében biopolitikai, társadalmi és ökológiai kérdéseket boncolgatok.
Fahim Amir bécsi filozófus szerint „a mássággal, másikkal való találkozások, amelyekben őszinte kíváncsiság ébred bennünk és komolyan nézünk szembe az előttünk állóval, saját létezésünk és a világ működésének újragondolásának kiindulópontjai.” Művészként arra törekszem, hogy lehetőséget teremtsek ilyen találkozásokra azáltal, hogy tekintetemet a meghonosított mások, kiváltképpen az állatok felé fordítom. A háziasított állatok központi szerepet játszanak munkáimban, mivel ugyanabban a technobiopolitikai valóságban osztozunk, és ezért empatizálok és azonosulok velük. A háziasított állatokkal való bánásmódunk vizsgálatával nemcsak a természethez fűződő viszonyunkra kívánok reflektálni, hanem arra is rá akarok világítani, hogy mit jelent az emberi ellenőrzési rendszereknek való alávetettség, ezzel pedig végső soron a status quo-t kérdőjelezem meg.
Az elmúlt néhány év során kutatásalapú megközelítéssel az intenzív tejtermelésre és a precíziós gazdálkodásra koncentráltam. A szarvasmarhákat egyszerre szimbólumként és témaként felhasználva azt vizsgálom, hogyan zsákmányolja ki a kapitalizmus a nem emberi állatok, főként a nőstények szaporodóképességét és anyagcseréjét a saját céljaira. 2022-ben elkezdtem bikákkal foglalkozni, ami egy személyesebb és intuitívabb művészeti gyakorlat felé való elmozdulást jelentett. A Minótaurosz metaforikus alakjából is inspirálódva jelenleg a bezártság, a hatóképesség és a férfiasság témáit kutatom, miközben új anyagokkal kísérletezek és egyre inkább többértelmű kifejezésmódok felé fordulok.